kommentár
13 Jan 2016
A gonosz diadalához elég a jók tétlensége
Ami mostanában a szír, a török és az iraki területen folyik, azt geopolitikai szempontból már csak borzalmas káosznak nevezhetjük. Mindegy, hogy kinek a keze volt ill. van a dologban, akkor is, ha ellenőrzött destabilizációról lenne szó, a helyzetnek már rég nem ura senki.
Profile photo of Ken Jebsen
Share
Senki, még a USA Közép-Keletért illetékes szellemi műhelyeinek szokásos főkolomposai sem urai már a helyzetnek. Túlfeszítették a húrt, túllicitálták a lapot vagy egy találóbb hasonlattal élve, a geopolitikai reaktor magja elérte az olvadópontot. Ha ez megtörténik, és minden jel arra mutat, hogy meg fog, akkor az egész régió halálövezetté alakul majd át, ahol nincs igazi nyertes. Ez nem feltételezés, hanem egyszerű fizika. Aki a falak alól elhordja a tartóoszlopokat, maguk alá temetik őt a romok. Sem az eddig stabil Golf-monarchiák, sem Törökország, Szíria sem, Irak semmiféle képpen, de Irán és Izrael sem fog majd tudni ellenállni az éppen kialakulófélben levő geopolitikai hurrikán jelenlegi szívóhatásának. Az biztos, hogy minden rombolóhatású anyag, amit ez a hurrikán felkap és a politikai sztratoszférába lök, csapadék formájában fog majd lehullani és gigantikus méretű csatateret fog majd maga után hagyni. De hogy is történhetett ez meg? Ki volt olyan őrült, hogy nem vette észre, milyen gigantikus lőszerraktárrá alakult át folyamatosan a Közép-Kelet? Ki volt olyan hülye, hogy rágyújtott egy Marlboróra ebben a muníciósládákkal teli térségben? Nos, a válasz az amerikai cigarettamárka képében található. Az első világháború óta az USA minden lehetőséget megragadott arra, hogy kijátssza egymás ellen Közép-Keletet saját céljai érdekében. Fiatal demokráciákat döntött meg, lásd 1953-ban Iránban. Kegyetlen zsarnokok kerültek segítségével hatalomra, kezdve a perzsa sahtól Szaddam Husszeinig. A perzsa-öböl néhány szupergazdag klánjához a mai napig szoros barátság fűzi, akik számára a demokrácia szó káromkodás és az emberi jog meg csak gyengeség. Mindezt azért, hogy olcsón jusson olajhoz. Feneketlen hordó, amiben a vér tömege egyre jobban meghaladja az olaj arányát. 99%-ig be akarja magát biztosítani, hogy földolajhoz és földgázhoz jusson. Amit ma a NATO propaganda-sajtója (röviden NPS), melynek főszerkesztősége Washington D.C.-ben található, velünk IS (Iszlám Állam) néven adagol be, és amire a szabadság nevében igenis kemény fegyveres csapásokat kell mérnünk, az nem más, mint egy az USA által hosszú éveken át nagy odaadással tenyésztett rákos daganat. Ez az évtizedeken keresztül a szomszédos országok ellen irányuló tumor-taktika önállósult. A tumor kiszabadult laborjából és olyan gyorsan képez mutációkat és áttéteket, hogy az USA már nem győzi katonai kemoterápiával. Amit nekünk az NPS bonyolultnak tűntet fel, az alapjában véve olyan egyszerű, mint az amerikai túróspite. Aki túlságosan megtömi magát vele, az ne csodálkozzon, ha a farmere szétpattan rajta. Csak ez a terrorral ugyanúgy van, mint a zabálás okozta túlsúllyal. Ami zsírt sikerül néhány hét alatt csípőnkre felszedni, hónapokba vagy évekbe telik majd, hogy megint leadjuk és a végén petyhüdten lóg majd rólunk a bőr, ami soha többé nem fogja felvenni eredeti rugalmasságát. Itt már a műtét sem segít. „Terror-menedzsment“ A terror-menedzsment egy olyan kifejezés, amivel a legtöbb ember semmit sem tud kezdeni. Hogy miért nem, az világos. Terrort ridegen számító logikával lehet csak menedzselni, ami pedig normális esetben nem a sugárfertőzött dzsihádisták jellemzője. Ehhez nagyon összetett hivatali apparátusra van szükség, amivel csak államok rendelkeznek. A terror-menedzsment állami terror. Kivitelezője a titkosszolgálat, a Special Forces [különleges alakulat, a ford.] vagy azok a személyek, akiket megtanítanak arra, hogyan kell például autót robbantani piacokon vagy óvodák előtt. Később az azt követő vérfürdővel szokták többnyire megindokolni külföldi hadseregek x-országban végrehajtott hivatalos akcióit. Humanitárius okokból. Tulajdonképpen csak területek, országok vagy egész kontinensek hosszú időre szóló megszállásáról van szó, hogy a megszállás árnyékában megkaparinthassák a lakosság ezüstkészletét, az ásványkincseket. A terror-menedzsment, mint napi üzlet már csak azért sem tűnik fel az NPS által agymosott polgároknak, mivel az effajta politikát ők maguk pénzelik adójukkal. Right! Most akkor a polgár saját maga fizet azért, hogy valahol a levegőbe röpítsék? Pontosan. És ez a „valahol“ nem muszáj, hogy Közel- ill. Közép-Keleten legyen, amit már legkésőbb a svájci történész, Dr. Daniele Ganser alapműve óta tudunk. „A NATO titkoshadseregei Európában“. Igen. Európában. Megrendezett terror és titkos hadviselés. Az, ami Európában több mint 40 éven keresztül folyhatott anélkül, hogy a polgárok rájöttek volna az államilag tervezett és kivitelezett terrorra, az egész Keleten legkésőbb a második világháború óta alavető eszköz annak a politikának a kezében, ami mindig csak azt szolgálja ki, aki erőfölényben van. Az impériumot. Az Amerikai Egyesült Államok formájában. Az USA-nak mindig sikerül rátalálnia a régióban megfelelő „partnerére“. Minegy, hogy kivel dolgozik együtt, előbb vagy még előbb kiderül, hogy már az együttműködés kezdetekor túl késő volt olyasmire gondolni, mint az emberi jogokra, humanizmusra vagy tágabb értelemben vett becsületességre. Nem kell kerülgetni a témát, mint macska a forró kását, mondjuk ki, hogy ki áll az IS mögött. Az IS radikális szunnitákból áll, akiket első sorban Szaud-Arábiában és Katárban találhatunk. Mindig az USA oldalán. A radikális szunniták azok, akiknek segítségével az USA már 1979-ben az al-Kaidát alapította. Mindezt Pakisztánból. A Brzezinski névre hallgató „lájtos“ Machiavelli a Pentagon bábujának, Jimmy Carternek (az akkori Obamának) megbízásából személyesen repült a mudzsaheddinekhez, hogy háborúba küldje őket Afganisztán újonnan választott kommunista kormánya ellen. Kaptak még ehhez többmillió dollárt, fegyvert, katonai kiképzést és logisztikai segítséget is. Tulajdonképpen hányszor kell elismételni ezt az alapvető ismeretet, hogy az átlagos állampolgár elmentse már végre koponyája adattárába? Vagy a saját bejáratú agyat már rég lecserélték egy állami NSA-Cloud-ra? Az USA a terror rákját, amit 2001. szeptember 11-e óta „War on Terror“ (A terror elleni harc) márkanév alatt a világra kényszerít, saját maga gyártotta le. Ezt már maga Hillary Clinton is bevallotta hivatalosan, akkor is, ha ma már nem emlékszik rá. Azért támogatták annak idején a Talibánt, ami akkoriban Afganisztánban állomásozott, hogy közvetett háborúba kényszerítsék a Szovjetuniót, ami 1979 végén sikerült is. Washington ajándékozott Moszkvának egy egyfajta vietnámi háborút. A CIA gondoskodott a megvalósításról és ebben segítségére volt egy tehetséges radikális szunnita. Osama bin Laden. Azt már tudjuk, mi lett ennek az afgán történetnek a vége. A Szovjetunió többezer katonát veszített és a CIA-szította háború végén összeomlott. Osama bin Laden pedig felmondta a CIA-val kötött megállapodását és folytatta SAJÁT háborúját amerikai fegyverekkel, csak azzal a különbséggel, hogy most az amerikaiakra támadt rá. A szellemek, amiket Washington idézett meg, elszabadultak. A dzsinn kibújt a csodalámpából és még mindig szabadon kószál. Erre a CIA volt partnerére és radikális szunnitára kenték évekkel később a szeptember 11-i terrortámadást. Egy férfi, egy mobiltelefon, egy barlang Afganisztánban és már is meg lehet zavarni órákra az egész észak-amerikai légvédelmet. Későbbi generációk majd találgatni fognak, vajon mit keverhettek nekünk annak idején a fekete teánkba, hogy nagyobb zúgolódás nélkül bevettük ezt az abszurdumot. A radikális szunnita, OBL évekkel később megtörtént letartóztatását is sikerült elhinnünk valódi bizonyítékok nélkül. Avagy megpróbálta-e valamelyik újság illetve maga az USA kormánya a hivatalos letartóztatást eljátszani nekünk anélkül, hogy ne halásztak volna elő tíz éves levéltári anyagot a legkeresettebb terroristáról. De melyik vezető újságírónk kérdezősködött akkor, 2011-ben? Ki szólalt fel, amikor bizonyítékként egy képet raktak az orrunk elé, amelyiken Barack Obama és stábja a Fehér Ház „Situation Room“-jában ül egy sarokba bámulva. Anélkül, hogy rájöhettünk volna, mi látnivaló van ott. A Simpson család? Az viszont érdekes volt, hol foglalt helyet az amerikai elnök. A szamárasztalnál, miközben az asztalfőn egy férfi uralta a terepet, akiben a katonai különalakulat, a JSOC főnökét ismerhettük fel. B. Webb marsallt. A JSOC-t Ronald Reagan alapította a 80-as évek elején, hogy kibújva az USA kormányának illetve szenátusának ellenőrzése alól maga a gonosz ellen küzdjön. Az amerikai politikus, Edmund Burke szájából hangzott el valószínűleg az a mondás, hogy „A gonosz diadalához elég a jók tétlensége“. Az a kérdés viszont még tisztázatlan, hogy: Most pontosan ki is a gonosz? Lehet, hogy az a gonosz, aki Osama bin Laden „letartóztatása“ alatt a Fehér Házban egy hosszú asztal főjén ült és rendekkel gazdagon díszített egyenruhát viselt? Megjegyzés: Egyáltalán, látta-e már valaki a legfőbb terrorista tengeri temetését követően beígért DNS-próbát? És ha nem, melyik vezető újságíró kérdezett erre rá? Az viszont tény, hogy 2001. szeptember 11-e és a radikális szunnita, Osama bin Laden hivatalos halála között az olyan országokat, mint Afganisztánt vagy Irakot számos bombaszőnyeggel tiszteltek meg. Hogy az USA eddig miért nem nyomult előre az al-Kaida állítólagos vezérállásához Szaud-Arábiába – hisz 16-an innen származtak a szeptember 11-i terroristák közül (19-en voltak összesen) – arra csak gúnyos válasz adható. [Irónia] Talán elfelejtette Obama kikapcsolni a mobilját és teljesen megzavarta az az amerikai vadászgépek GPS-ét. A pilóták azt hitték, hogy Szaud-Arábiát bombázzák és tévedésből rossz helyen dobták le terhüket. [/Irónia vége] Emlékszünk még azokra a „bizonyítékokra“, amik 1990-ben az iraki háborúhoz vezettek, hogy Szaddam Husszeint meggyilkolják? Számtalan civil esett áldozatul, miután az USA kongresszusának emberjogi bizottsága előtt egy erre kiválasztott „tanú“ azt mesélte, hogy jelen volt akkor, amikor iraki katonák csecsemőket rángattak ki kuvaiti inkubátorokból és vágtak földhöz. Szaddam H. és Osama bin L. tíz évvel később a terror elleni harcban nem ezer, hanem csupán csak egy éjszaka leforgása alatt hirtelen nagy haverrá vált, akit a terror elleni harcban le kell buldózerezni. Mint az Irak bombázása után kiderült, a kongresszus előtt zokogó leányzó (a tanú) Kuvait New-York-i nagykövetének lánya volt, akit a Hill & Knowlton nevű amerikai reklámcég erre a fellépésére profi módon felkészített. Vajon felelősségre vontak-e valaha valakit ezért, a bizonyítékok hamisításáért, ami háborús bűncselekményhez vezetett? Nem. Vajon fizettek-e jóvátételt Iraknak? Nem. Vajon nyújtottak-e az életben maradt áldozatoknak orvosi segítséget? Nem. Vajon készítettek-e egy Marshall-tervet Irak újjáépítésére? Nem. Ehelyett egy egész országot és többségében szunnita lakosságát egy máig tartó permanens káoszba löktek. Mindenre kiterjedt a tűz, kivéve a mindig jól őrzött olajfinomítókat. És ha az újságírók nem vigyáztak, akkor amerikai helikopterek tüzeltek rájuk, amit a Wikileaks később felfedett, vagy rá kellett jönniük arra, hogy körös-körül a rák egyik agresszív fajtájában halnak meg az emberek, mert az USA a háborúban több tonnányi URÁN-lőszert vetette be. Sugárzó örökség 4,5 milliárd éves felezési idővel. Vesd össze: 4,5 milliárd évvel ezelőtt keletkezett naprendszerünk. Emlékszik-e még valaki arra, mi lett Líbiából miután az USA az ottani elnököt, Muhammad Gaddafit megbuktatta? És főleg arra, ki asszisztált az amerikaiaknak ebben? Radikális szunniták, al-Kaida, akiket az USA e célból állig felfegyverzett és az országba csempészett. A terror elleni harcban. Amit sokan nem tudnak: Gaddafi, sőt Husszein „eltávolításának“ igazi oka az volt, hogy mindkét kormányzó bejelentette, hogy a jövőben a földolajat nem csak dollárért fogja kínálni, hanem más valutáért is, mint például euróért, rubelért, jüanért. Ezzel kezdetét vette volna a petro-dollár és így az impérium hanyatlása. Aki a földolaj vételénél és eladásánál megpróbálja kikerülni a dollárt, mint kötelező fizétési eszközt, az az USA elsőszámú ellenségévé válik. Akkor John Wayne, akinek munkahelye a Pentagonban található, kinyírja, vagy legalább is célba veszi, ha a kinyírás nem működne, mivel a cél maga is állig fel van fegyverezve. Az, hogy Vlagyimir Putyin az NPS-ben [NATO-propaganda-sajtóban] jelenleg ilyen rossz színben tűnik fel, annak a körülménynek köszönhető, hogy 2009-ben Szentpétervárott új ásványkincs-tőzsdét nyitott, ahol az orosz földolajat és -gázt nagyban árulja rubelért. És ki volt egyik legelső ügyfele? Bashar al-Assad. A szír elnök. A NATO Damaszkusz ellen már elejétől fogva CSAKIS az ásványkincsek illetve az ország geopolitikai helyezkedése miatt indított háborút. 2012-ben ezt a FAZ [Frankfurter Allgemeine Zeitung, a ford.] még „tévedés“-nek titulálta. Megpróbáltuk (KenFM) a cikk szerzőjét – egy történészt Passauból – kameravégre fogni, de sajnos nem sikerült. Miután megjelentette cikkét az újságban, nagy nyomást gyakoroltak rá és nem akart több port felkavarni. Annak ellenére, hogy csak azt írta le, amit a brit politikus Halford Mackinder már 1900-ban az akkori impérium, Nagy-Britannia számára ajánlásként írt, mivel London még holnap után is a főnök szerepét kívánta játszani. A „magterület-elmélet“, ami máig sem veszített aktualitásából. Csak annyi különbséggel, hogy ezt a geostratégiát most Brzezinski adja elő. Az USA-nak és a Pentagon stratégáinak. Zsuppsz, egy éjszaka leforgása alatt Szíria máris polgárháborúban találja magát és a tegnap még „reményteljes“ elnöke Hitler megtestesítőjévé válik. Ez a polgárháború most kisugárzik és elhúzódik. Ebben az USA játszik vezető szerepet, mivel, mint mindig, radikális szunnitákat küld a frontra, hogy egész országrészeket mártsanak embervérbe. Hogy a Nyugat demokratikusan érzéstelenített polgárai bevegyék ezt az őrületet, mindig ugyanazokat a franchise-terroristákat adagolják be nekik mindig más néven. Az IS embereit, ha az USA oldalán harcolnak Szíriában Assad ellen, akkor FSA-nak, Szabad Szíriai Hadseregnek hívják és Németország támogatását is élvezik. Még akkor is, ha már annak idején világos volt, hogy az FSA csatlakozott az ISIS-hez. Megjegyzés: IS, FSA, al-Kaida, Talibán, al-Nusra-front egy és ugyanaz a szósz. De ha ezt valaki hangosan kimondja, akkor kirúgják. Főleg akkor, ha újságíró. Azokra az újságírókra, akik nem hagyják magukat megvásárolni, rögtön rájuk nyomják a pecsétet: az összeseküvés-elmélet képviselői. Ezt ki mondja? Például Udo Ulfkotte, aki 17 éven keresztül a FAZ munkatársaként többek között amerikabarát szövegek alá írta nevét akkor is, ha pl. ezek a BND [Bundesnachrichtendienst – Szövetségi Hírszerző Szolgálat, a ford.] tollából születtek. És most? Mostmár elég volt. Főleg azoknak az embereknek, akiknek már évtizedek óta az USA által hatalomra segített bábkormányok illetve közvetlen az USA miatt kell szenvedniük. Az, amit manapság az egész háborús övezet nagy összefogásaként élünk meg, az számunkra azon domináns emberek csoportja, akik már évtizedek óta inkább egymás ellen küzdenek és akikre az iráni mondás is érvényes: „Ha nem tudod ellenséged kezét levágni, akkor ragadd meg azt üdvözlésre.“ Az ellenfél barát lesz, hogy sikerüljön már végre eltűntetni a közös ellenséget a színről. Azt az ellenséget, akit egyik játékos sem lenne képes egyedül legyőzni. El kell ismernünk, hogy az IS harca kollektív felkelés 100 év gyarmatosítás ellen. Gyarmatosítás, melyet a Nyugat művelt – ill. még most is művel. Az érintetteknek már eberemlékezet óta úgy kell táncolniuk, ahogy gyarmatosítójuk húzza, ami felmorzsolja őket. Elsősorban a Közép-Kelet népeire kényszerítik rá mind a mai napig az áldozat szerepét. Az ehhez szükséges nyomás következtében első sorban két folyadék csurog: vér & földolaj. Nézzük csak meg: A keresztes háborúk igazából sohasem értek véget. Ma csak egy kicsit más csomagolásban jelennek meg, de akkor is megmaradnak portyázásnak, amiben a letámadtak vallását sorjában ördögi fényben tűntetik fel, főleg azért, hogy a bevonulók értékrendszerét felsőbbredűnek tűntessék fel. Ezt már nem az Übermensch címén adjuk el. Most már a fejlődést képviseljük. De mindkét esetben hullákon átgázolva. De változnak az idők, világszerte, ami a monopolsajtó összeomlásával is összefüggésben hozható. A szokásos alakoknak már nem áll módjukban az információkat visszafogni, kontrollálni. Snowden óta a titoktartás a múlté. A Kelet, hasonlattal élve, nem dobja ki laptopunkat, de új szoftvert telepít fel rá. Mi leszünk majd a digitális ősemberek. Egy saját üzemrendszer feltelepítésével magyarázható meg az ISIS-harcosok hatalmas sikere. Most helyibeliek programozzák a Kelet térképét saját szakállra, miközben olyan anti-vírus-programok futnak, mint pl.: „Ami Go Home“ a „Dead or Alive“ verzióban. Az ISIS-harcosok ugyanolyan egyszerű világképben gondolkoznak, mint az USA. Aki nem tartozik a csapathoz, ebben az esetben a szunniták csapatához, azok nem számítanak. Ez érvényes Irak siíta kormányára is, melyet az USA csakis azért juttatott hatalomra, hogy lejárassa a többségében szunnita lakosságot. Itt mindig is csak intrikáról és viszály szításáról van szó. Róma elvéről van szó. Osszd meg és uralkodj. Az előbb még Irán testesítette meg a gonoszt és az amerikaiaknak semmi kifogásuk nem volt az ellen, hogy a 2 000 km-re fekvő Izraelben egyre többször hangzott el Irán bombázásának ötlete. Most, hogy a helyzet az IS-el kezd elfajulni, az Irán az az állam, amivel klasszul meg lehet lenni. Félretéve az atom-vitát Jeruzsálem már hónapok óta befogja a száját. És amúgy mi van Egyiptommal, az arab világ legnépesebb országával? Felépült már az USA bábjának, Mubaraknak bukása után? Nem. Már megint egy volt katona ül nyeregben, akit az USA támogat. Al-Sisi. Ez az ember nem tűri az ellentmondást és előszeretettel használja a kötelet. Miután a választások nyertesének, a Muzulmán Testvériségnek elment a kedve az USA-tól és a Mubarak éra után demokratikus úton megválasztott elnököt, Mohammed Mursit első szolgálati útja Kínába vitte, államcsínnyel megfosztották a kormányt hatalmától és a Muzulmán Testvérek mára már hivatalosan is szabad prédává váltak. Kikiáltották őket terroristáknak és az amerikaiak vigyorogva figyelik az eseményeket. És Izraelnek sincs kifogása a Muzulmán Testvérek ellen índított terror ellen. A Muzulmán Testvérek és a Hamasz partnerek voltak... És még ott van Törökország is. Az az ország, aminek máig sem sikerült bejutnia az Európia Unióba és aminek az NSA által lehallgatott Angela Merkel „külön partneri kapcsolatot“ kínált. Törökország viszont arra jó, hogy fontos szerepet töltsön be a NATO-ban. Jelenleg német Patriot-rakéták várnak török földön bevetésre, hogy szükség esetén egy 150 km-es légteret uralhassanak Szíria felett. Akkor serifet játszhatnának a szárazföldi csapatok amerikai fegyverekkel és légvédelmi támogatással. Természetesen az ENSZ mandátuma nélkül. Németroszág az iraki kurdoknak nemrég még olyan fegyvereket is szállított, melyeknek szavatossági ideje lejárt. Hogy ez hogy egyezik a német törvényhozás válságrégiók fegyverrel történő ellátására vonatkozó paragrafusaival? Sehogy. De hisz az nem fontos. Minek háborogni? Az Alaptörvény, ha fegyverszállításról van szó, akkor sokak számára csak ajánlás. Nem pedig kötelező kódex, amely a köztársaság DNS-ére vonatkozik. Meg kell hagyni, Törökország egy NATO-háború kellős közepén leledzik, akaratán kívül, és egyedül kell megküzdenie a számtalan menekülttel. Ankara az elmúlt hónapokban több menekültet fogadott be, mint az elmúlt három év alatt egész Európa együtt véve. 2014-ben több, mint egy millió ember érkezett csupán azzal, ami éppen rajta volt. Ezeket a háborús menekülteket el kell látni. Ám ennek ára van. Erdogán pókerezik és kezében van egy belpolitikai royal flös. Rájött, hogy a NATO rá van utalva Törökországra, hogy sikeresen küzdhessen az IS-harcosok ellen Irakban és Szíriában. Tehát kiadott az amerikaiaknak és partnerüknek egy általános fel- és leszállási tilalmat. Nem arról van szó, hogy Törökország nem hajlandó bombákat bevetni szír állások megsemmisítésére. Csak jelenleg kurdokat ölnek meg ott, azokat, akik két tűz közé kerültek és akiknek Kobane-ban az IS túlereje ellen kellett védekezniük. De hisz ez jól jön. Végre kihasználhatják Ankarában a kedvező pillanatot és végre megoldhatják az idegesítő „kurd-kérdést“. Ankarának az teljesen mindegy, hogy Berlinben az emberek különbséget tudnak-e tenni a PKK kurdjai és a Pesmerga kurdok között. A kurdok csak holtan jók, mormogja valószínűleg Erdogán bajusza alatt Ankarában, miközben török teáját szürcsölgeti. Édes-keserűt. A kurdok fizetnek már évtizedek óta az EU hazug politikájáért is. Sokszor életükkel. 1988-ban, Szaddam H. uralkodása alatt 5000 kurdot öltek meg mérgező gázzal Halabdzsában. Csak írni nem szabad róla. Szaddam annak idején még Washington barátja volt és éppen az amerikaiak által elrendelt Irán elleni háború kellős közepén volt. Husszein megbuktatása után az annak idején felelős honvédelmi minisztert, Ali Hasszan al-Madzsid-ot, röviden Vegyi-Alit, többszörösen halálra ítélték. Vissza 2014 Törökországába. Ha a kurdok elleni küzdelem után marad idő, akkor még fennállhat annak a lehetősége, hogy segítséget nyújtsanak az USA-nak az IS elleni harcában. De ameddig az IS csak a kurdokat öli, az Ankarát nem zaravja. És az USA csak ölbe tett kézzel bámul, mert szüksége van még Törökországra abban a harcban, amit volt szunnita barátjai ellen folytat. Mintegy 40 millió kurd él Törökországban, Szíriában, Irakban és Iránban. Sokan szimpatizálnak közülük a Kurd Munkáspárttal, a PKK-val, ami viszont Törökország, Németország és Izrael számára terrorista szervezet és amelynek poilitikai esze, Öcsalan egy török börtönben ücsörög. Életfogytiglan. Eredetileg halálra ítélték. És most? Mintha ez nem is lenne elég, fennáll annak a veszélye, hogy egy nagy kurd háború robban ki a régióban. Egy olyan háború tehát, ami átterjedne Szíriára, Irakra és Iránra és ezzel egész biztosan a világ legfontosabb benzinkútját is magával ragadná. Szaud-Arábiát. Ha Szaud-Arábia ég, akkor az olaj ára világszerte eléri a csillagos eget és akkor az amerikai álomnak befellegzett. Akkor mindazoknak befellegzett, akik rendszeresen pisztolyhoz nyúlnak, hogy eljussanak ától béig. A csapoló pisztolyhoz. És hogy a határokat nem ismerő Izraelnek egy ilyen futótűz mit jelente, az mindenki számára világos. Ha az Álszentföld körül kitörik a balhé és az elnyomott népek felkelnek, akkor Gáza és Nyugat-Jordánföld biztos nem ragad le a tévé előtt a CNN-t bámulva. Úgy sincs vesztenivaló. 100.000 hajléktalan maradt csak a legutóbbi Gáza-háború után. 3 000 embert ölt meg az izraeli honvédelem csúcstechnológiája. 25 000-et sebesített meg súlyosan. De milyen nagyvonalú most Izrael, hogy megengedi az újjáépítést. De azt is megengedi, hogy mások fizessenek. Ha valakinek valami problémája van az IS-szel, ami lefordítva Iszlám Államot jelent, akkor azt a kérdést is tegye fel magának, hogy eddig miért nem figyelt fel arra, hogy Izrael zsidó államnak nevezi önmagát. Az USA itt is meg tett mindent azért, hogy szalonképessé tegye az őrületet, csak azzal a kis különbséggel, hogy a dávidcsillagos őrültek harcászati eszközökkel rendelkeznek. Mi lesz ebből, ha kész lesz? Azt jelenleg senki sem képes megmondani. Csak egy a biztos: egyidejűleg még soha nem volt az USA-nak ilyen sok leszerződtetett „szabadságharcosa“, akik spontán szabira mentek, hogy egy kicsit saját zsebre dolgozzanak. Ami most segíthetne, az egy olyan csillapító hatású erő, ami kezét még soha sem dugta bele a Közép-Kelet olajhordójába. Oroszország. De sajna, nem megy! Hisz Oroszország jelenleg a sorban várakozik, amíg az IS rémét be nem fogták valahogy. Vagy sem. Ha igen, akkor Washingtonban megnyomják a kijevi gombot és megint sorra kerül Moszkva, hogy Európa területén kikezdjenek egy atomhatalommal. Elárultak és eladtak minket? Egy kicsit igen. El kéne árulni a politikailag nem teljesen elhülyült polgárnak, hogyan szándékoznak ezzel a politikával további 60 éves békét biztosítani Európában. És ha van rá recept, mit gondolnak Washingtonban, hogy lehet ezt eladni? Buta kérdés, ugye? Nem. Hogy nem kérdeznek, legalább is az NPS sajtóengedéllyel rendelkező csatlósai nem, az egyszerűen annak a körülménynek köszönhető, hogy ezek a tiszteletbeli emberek olyan mértékben alkalmasak az igazság publikálására, mint amennyire a fegyver lobby alkalmas Gandhi értelmezésére. Végezetül még egy tény, amit mi, németek szeretünk elfelejteni, jobban mondva a szó szoros értelmében vett alapossággal tudatosan elfelejtünk. Németország Alaptörvénye kifejezetten megtiltja a háborúban való részvételt, kivéve a honvédelmi okokat. Például ha Németországra valaki kívülről rátámadna. Vajon ez az eset áll-e fenn? A Hindukusch rátámadt-e Németországra? Jugoszlávia rátámadt-e Németországra 1999-ben? Bevonultak-e iraki csapatok Németországba? A szírek letámadták-e Németországot? A választ mindnyájan tudjuk. Még sincs a jelenlegi szövetségi elnökünknek más dolga, minthogy az országot egyre csak újabb háborúkra biztassa. Akkor is, ha a háború szót nem veszi a szájára. Gauck egy politikai magolvadás ügyes retorikával megáldva. Ez a politikai magolvadás előszeretettel használja a pozitív hatású szót „felelősség“, holott igazából erőforrásokért folytatott háborúkban való részvételre gondol. Olyan háborúkra, amelyek minden esetben a nemzetközi jogba ütköznek. Gauck, ez a politikai katasztrófa, a „szabadság“ szót is használja, de inkább igazságtalanság fedezésére. Például akkor, amikor Németországnak azt ajánlja, hogy felelőségteljesen vegyen részt közép-keleti illetve oroszországi portyázásokon. Gauck harcra buzdító szavait ilyen csomagolásban adagolja: „Büszke vagyok arra a hadseregre, amely nem a felsőbbségi állam hagyományára hivatkozik, hanem harcba száll az igazságtalanság ellen.“ Miről beszél ez az ember? Arról, hogy a NATO területe 1989 óta megnőtt újabb 12 állammal, és arról, hogy az USA partnereként Németország előszerettel szállít fegyvert olyan válságrégiókba, melyek demokráciában szegények de azért olajban gazdagok? Következtetés: Németországot 25 éve újra egyesítették. Ezt az újraegyesítést nem bombázással érték el. Németroszág a diplomácia útján lett megint azzá, ami ma. Egy állam, ami az Alaptörvény értelmében nem támadhat rá fegyverrel senkire és amelynek lakossága a háborút, mint a kommunikáció eszközét mélységesen megveti. Az, hogy Németország egyesítése óta egyre gyakrabban behúnyja mindkét szemét akkor, amikor a német hadsereg katonái a NATO fedőneve alatt globális gyilkosságban vesznek részt, vagy ha a német területen található amerikai katonai támaszpontokat arra használják, hogy hagyományos légi támadásokat indítsanak külföld ellen vagy hogy innen küldjék embervadászatra a pilóta nélküli vadászgépeket, az annak a körülménynek köszönhető, hogy mindenek vagyunk, csak nem függetlenek. Josef Foschepoth, a freiburgi egyetem professzora és történésze ezt részletesen le is írta az „Ellenőrzött Németország“ című könyvében. Ha a Nagytestvér folytonosan arra kéri a német kormányt, hogy nyújtson neki segítséget a kollektív gyilkosságban, vagy azt követeli meg, hogy meggyőződésünk ellenére nézzük el neki, ha a szabadság nevében önkényesen öl, akkor ki kell lépnünk ebből a szövetségből, amely önteltségen alapul. Ha az USA nem tartja be a nemzetközi közjogot, akkor az a mi problémánk is. Jobban távol kellene tartanunk magunkat attól az államszövetségtől, amely idült balhézási kényszerben szenved. Sajnos. Németországnak végre fel kellene már vállania a felelősséget úgy, hogy többé már nem elfogult az USA-val szemben. A népek szabadágáért kellene küzdenie azzal, hogy például elfogadja a Közép-Kelet népeinek önrendelkezését. „A Közép-Kelet az araboké, az irániaké és a többi ott élő népé, nem pedig az amerikaiaké.“ Ezt ki mondja? Jürgen Todenhöfer. Egy politikai lelkiismerettel és geopolitikai szakértelemmel rendelkező politikus a CDU soraiból. Egy ember, aki nem ódzkodik attól, hogy Közép-Keleten mindenkivel beszéljen, akivel beszélni kell, aki hatalommal rendelkezik. Béketeremtő hatalommal. Kínos és sajnálatra méltó az a tény, hogy az újraegyesült szövetségi köztársaságnak 25 évvel a berlini fal lehullása után sincs mersze szembesülni önmaga történelmével úgy, hogy globális téren azt az álláspontot képviselje, melynek értelmében a saját érdekek megvalósítása céljából indított háborút teljes mértékben elutasítja és mindazoknak, akiknek véleménye egészen más, világosan tudtára adja, hogy ez az ország vallott értékeiért kész elmenni egészen Den Haag-ig. Amíg Németország tartva a következményektől szemet húny az impérium terrorja felett, addig nem tanult semmit a saját múltjából. Elérkezett a próbatétel pillanata és minden valódi demokratának kötelessége fellépni az igazságtalanság ellen úgy, hogy szembeszáll az önkénnyel, a terorral, a jogállamiság megsértésével és a fanatizmussal. „Az ellenvetés a hazaszeretet legnemesebb megnyilvánulása“ - Thomas Jefferson. Ez az ellenvetés már rég teret kellett volna kapjon, legkésőbb akkor, amikor az NSA-botrány során világossá vált, hogy már ez az állam is obszervációSSá fejlődött ki, mivel a 60-as évek végén titokban törvénnyel szűkítette be a levél-, a postai és a távközlési titkok jogát és ezzel az állam védelmét a személyi jogok védelme fölé helyezte. Amikor úgy döntött, hogy a személyt, akit megfigyelnek, nem kell értesíteni erről. Amikor úgy döntött, hogy ha maga a törvényhozó sérti meg így az alaptörvényt, akkor az nem jelent törvénysértést. Kész röhej. Amikor 1968-ban megmanipulálták a fiatal szövetségi köztársaság DNS-ét, mivel több külön jogszabállyal megkerülték a parlamentet, akkor vette kezdetét az, amit ma legvilágosabban a német külpolitikában fedeztehünk fel. Kormányunk képviselőinek vak engedelmességét, mivel mást nem tehetnek, mert a szövetségesek titkos különtörvényei a mai napig megkötik a kezüket. A képviselők állambiztonsági kérdésekben, melyeket a NATO fogalmaz meg kívülről, nem cselekedhetnek lelkiismeretük szerint! Ezeket a különszabályokat ki kellene már végre dobni a szemétbe. Senki sem áll a törvény felett. Főleg nem az Alaptrövény felett. „A Bundestag [országgyűlés; ford.] képviselője, aki az adott helyzet és a jogi előírások lelkiismeretes vizsgálata és az ellentétes érdekek alapos mérlegelése után kötelességének tartja, hogy a Bundestag-ban vagy ennek egyik bizottságában intéssel forduljon egy törvénysértés ellen, mely a Szövetség illetve az ország alkotmányi rendjébe ütközik, és ezzel államtitkot hoz nyilvánosságra, nem cselekszik jogellenesen, ha intésével az Alaptörvény vagy egy ország alkotmányának megsértését akarja megakadályozni“. Ezt a paragafust 1968-ban törölték. Itt az ideje, hogy a nemzet demokratikus úton megválasztott képviselőinek lelkiismerete újra azt a döntő szerepet játszhassa országunk irányának meghatározásában, ami természetéből adódóan megilleti. A lelkiismeretnek, mint az emberek legfelsőbb irányítójának, meg kell kapnia azt teret, ami megilleti, hogy garantálhassa az etikát és az erkölcsöt. Az az ország, amelynek képviselőit fontos kérdésekben titkos szabályok arra kényszerítenek, hogy lelkiismeretük ellen döntsenek, az nem demokrácia, hanem rémálom. Ébredjünk már fel végre! Források: Wikipedia: Operation Ajax <http://de.wikipedia.org/wiki/Operation_Ajax> VDF - Energie <http://www.danieleganser.ch/assets/files/Inhalte/Publikationen/Buchkapitel/Kapitel_Energie_klein.pdf> Daniele Ganser - Geheimarmeen in Europa <http://www.danieleganser.ch/NATO_Geheimarmeen_in_Europa_1352499862.html Wikipedia: Liste der Militäroperationen der Vereinigten Staaten <http://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_Milit%E4roperationen_der_Vereinigten_Staaten> YouTube: Zbigniew Brzezinski Taliban Pakistan Afghanistan pep talk 1979 <https://www.youtube.com/watch?v=kYvO3qAlyTg> YouTube: Hillary Clinton : We created Al-Qaeda <https://www.youtube.com/watch?v=Dqn0bm4E9yw> 911Myths: Bin Laden and Brzezinski <http://www.911myths.com/index.php/Bin_Laden_and_Brzezinski> National Geographic: Episode: The Last Days of Osama Bin Laden <http://channel.nationalgeographic.com/channel/remembering-911/articles/jsoc-black-ops-brain-trust/> Wikipedia: Marshall B. Webb <http://en.wikipedia.org/wiki/Marshall_B._Webb> Wikipedia: US Joint Special Operations Command <http://de.wikipedia.org/wiki/United_States_Joint_Special_Operations_Command> Wikipedia: Edmund Burke <http://de.wikipedia.org/wiki/Edmund_Burke> Köllner Stadt Anzeiger: 16 der 19 Attentäter waren Saudis <http://www.ksta.de/archiv/16-der-19-attentaeter-waren-saudis,16592382,14370396.html> YouTube: Brutkasten - LÜGE <https://www.youtube.com/watch?v=X-nGkQBk03o> Wikipedia: Brutkastenlüge <http://tinyurl.com/mmvbxz4> YouTube: Collateral Murder Bradley Manning Leaked Video Clip <https://www.youtube.com/watch?v=W0I6S8mva-s> YouTube: Der Arzt und die verstrahlten Kinder von Basra <https://www.youtube.com/watch?v=ERmabAyg4X0> Washingtonsblog.com: Confirmed: U.S. Armed Al Qaeda to Topple Libya’s Gaddaffi <http://www.washingtonsblog.com/2014/04/confirmed-u-s-armed-al-qaeda-topple-gaddaffi.html> Frankfurter Allgemeine: Russland will sein Erdöl in Rubel handeln <http://www.faz.net/aktuell/finanzen/krisenregion-osteuropa/rohstoffboerse-spimex-russland-will-sein-erdoel-in-rubel-handeln-1815925.html> Frankfurter Allgemeine: Und ihr denkt, es geht um einen Diktator <http://www.faz.net/aktuell/feuilleton/syrien-und-ihr-denkt-es-geht-um-einen-diktator-11830492.html> Frankfurter Allgemeine: Assad: Vom Hoffnungsträger zum Biedermann <http://www.augsburger-allgemeine.de/politik/Assad-Vom-Hoffnungstraeger-zum-Biedermann-id19033996.html> Die Welt: Berlin startet neue Syrien-Initiative vor den UN <http://www.welt.de/politik/deutschland/article120257513/Berlin-startet-neue-Syrien-Initiative-vor-den-UN.html> YouTube: Ausschnittsvergrößerung: KenFM im Gespräch mit Dr. Daniele Ganser <https://www.youtube.com/watch?v=LIepGesE3qk> YouTube: FAZ-Journalist bei RT: Wir werden bestochen, um pro-westliche Propaganda zu machen <https://www.youtube.com/watch?v=B3DflD8z-is> Spiegel: USA und Iran: Plötzlich Partner <http://www.spiegel.de/politik/ausland/usa-und-iran-annaeherung-der-erzfeinde-im-irak-isis-konflikt-a-975974.html> Al-Sisi duldet keinen Widerspruch <http://www.handelsblatt.com/politik/international/aegyptens-neuer-praesident-al-sisi-duldet-keinen-widerspruch/10009836.html> Frankfurter Allgemeine: Allianz mit Feinden <http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/naher-osten/mursis-diplomatie-allianz-mit-feinden-11870903.html> Spiegel: 529 Todesurteile gegen Muslimbrüder: Ägyptens Machthaber jagen gnadenlos ihre Kritiker <http://www.spiegel.de/politik/ausland/aegypten-ueber-500-muslimbrueder-zum-tode-verurteilt-a-960363.html> Frankfurter Allgemeine: Tausende Muslimbrüder demonstrieren für Hamas <http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/naher-osten/nahost-konflikt-tausende-muslimbrueder-demonstrieren-fuer-hamas-13089036.html> Handelsblatt: Merkel befürwortet eine “privilegierte Partnerschaft” <http://www.handelsblatt.com/politik/international/streit-ueber-eu-beitritt-merkel-befuerwortet-eine-privilegierte-partnerschaft/8389756-2.html> Bundeswehr: Der Türkei-Einsatz im Überblick <http://tinyurl.com/jvwd2bw> Spiegel: Kurden: Peschmerga trainieren ab Montag mit deutschen Waffen <http://www.spiegel.de/politik/ausland/bundeswehr-beginnt-peschmerga-ausbildung-am-montag-a-994142.html> Spiegel: Bürgerkrieg: Mehr als eine Million Syrer in die Türkei geflohen <http://www.spiegel.de/politik/ausland/syrien-tuerkei-meldet-eine-millionen-fluechtlinge-aus-buergerkrieg-a-976106.html> Handelszeitung: Warum die Türkei den Kurden in Kobane nicht hilft <http://www.handelszeitung.ch/politik/warum-die-tuerkei-den-kurden-kobane-nicht-hilft-681687> Wikipedia: Giftgasangriff auf Halabdscha <http://de.wikipedia.org/wiki/Giftgasangriff_auf_Halabdscha> Wikipedia: Erster Golfkrieg <http://de.wikipedia.org/w/index.php?title=Erster_Golfkrieg&redirect=no> Spiegel: Verurteilung im Irak: “Chemie-Ali” erhält vierte Todesstrafe <http://www.spiegel.de/politik/ausland/verurteilung-im-irak-chemie-ali-erhaelt-vierte-todesstrafe-a-672366.html> Wikipedia: Abdullah Öcalan <http://tinyurl.com/ks4n672> Spiegel: Einigung mit Palästinensern: Israel erlaubt Wiederaufbau im Gaza-Streifen <http://www.spiegel.de/politik/ausland/gaza-streifen-israel-einigt-sich-mit-palaestinensern-auf-wiederaufbau-a-992038.html> Heise Online: Gauck predigt gegen “Drückebergerei” <http://www.heise.de/tp/artikel/40/40902/1.html> Spiegel: Hitler-Attentat von 1944: Gauck ruft zum Kampf für die Demokratie auf <http://www.spiegel.de/politik/deutschland/hitler-attentat-vom-20-juli-1944-a-982021.html> YouTube: Prof. Foschepoth in der ARD: „Deutschland ist nicht souverän!“ <https://www.youtube.com/watch?v=h5tQIDVC-eQ> NrhZ Online: Die USA als Kriegsauslöser <http://www.nrhz.de/flyer/beitrag.php?id=20874> Süddeutsche: Geheime Vereinbarungen, die bis heute gelten <http://www.sueddeutsche.de/politik/us-geheimdienst-in-der-bundesrepublik-deutschland-erlaubte-den-amerikanern-das-schnueffeln-1.1715355-2>
Profile photo of Ken Jebsen

Ken Jebsen

Ken Jebsen (geb. am 29. September 1966) ist Fernseh- und Radiomoderator und seit 2011 als freischaffender Reporter tätig. Deutschlandweit bekannt wurde Jebsen 2011 durch seine Entlassung beim RBB, nachdem er "verschwörungstheoretische Positionen" vertreten hatte und der Vorwurf des Antisemitismus gegen ihn erhoben worden war. Jebsen ist Betreiber des Youtube-Internetkanals KenFM.


Hat Ihnen der Artikel gefallen?
FREE21 steht für nicht embeddeter, crowdfinanzierter Journalismus. Helfen Sie uns noch besser zu werden und unterstützen Sie uns! Jeder Euro fließt in die unabhängige journalistische Arbeit.
einmalig
Spenden
.
Jetzt fördern
Mitglied werden!
.
Magazin
.
Überweisung
GLS Bank
Kontoinhaber:
Verein zur Förderung unabhängiger journalistischer Berichterstattung e.V.
IBAN: x-2100
Name der Bank: GLS Gemeinschaftsbank eG
BIC: GENODEM1GLS
Kommentar schreiben
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!