Nincs háború olaj nélkül
23 Mar 2015
Nincs olaj háború nélkül
Majdnem minden háború erőforrásért folyik. Minden ürügyet kitalálnak, legtöbbször a demokráciát és a szabadságot szedik elő, de valójában olajéhes uralkodókról van szó, akik pozíciójukat akarják védeni, mondja a svájci történész, Dr. Daniele Ganser.
Profile photo of Tommy Hansen
Share
Az olaj már a II. világháború előtt a világ legkeresettebb erőforrásává vált a nyugati világ gazdasági növekedésének köszönhetően. Olaj kell a fűtéshez, a legtöbb modern termék előállításához és szállításához – és olaj nélkül háborúzni sem lehet. Amikor 1942-ben Erwin Rommel, a náci hadvezér hadserege a tobruki csata után a líbiai Haifa sivatagában rekedt, az nem azért történt, mert ellenséges szövetségesek túlerejével állt szemben – hanem azért, mert egyszerűen elfogyott az olaja. Valójában az egész előrenyomulás nem volt több egy kétségbeesett kísérletnél Észak-Afrika elfoglalására, hogy olajat tudjanak szállítani Adolf Hitler Németországába és a fasiszta Olaszországba. Hitler egy évvel korábban fogalmazta meg ezt a küldetést. 1941 augusztusában egy utasításban fejtette ki a Krím félszigetet elfoglalásának szükségességét, hogy elvághassák az orosz olajszállítást és hogy újakat tudjanak maguknak biztosítani, mivel az USA éppen akkor akarta megszakítani üzleti kapcsolatait Németországgal. Az 1940-es évek elején az USA volt a földolaj legnagyobb kitermelője világszerte. A náci háború valamint a II. világháború kirobbanása mégjobban fellendítette az USA olajiparát. Az Egyesült Államok úgymond Szaud Arábia akkori kiadása volt. A háborúban már elejétől fogva amerikai vállalatok látták el olajjal a háborús feleket: Nagybritanniát, Németroszágot, Olaszországot és Japánt. Ezek közül egy állam sem termelt jelentősebb mennyiségű földolajat, ezért rá voltak utalva az Egyesült Államokra. Amerikai olaj látta el a japánokokat  Még röviddel az 1941 decemberében bekövetkezett Pearl Harbour-i támadás előtt is amerikai földolaj látta el a japán hadsereget üzemanyaggal. Japánnak nem volt földolajkincse, ezért alakítottak ki rendszeres olajszállító járatot az Egyesült Államok és Japán között addig, amíg a japán hadműveletek az Idiai óceánban olyan félemetes méretet nem öltöttek, hogy Roosvelt elnök leállította a szállítást. Ehhez hasonlóan amerikai olaj képezte a németországi gazdasági növekedés alapját a háborúig – és biztosította Hitler aggresszív terjeszkedési politikáját a háború első évében. Az Egyesült Államok pénzügyi támogatása és földolaja nélkül soha sem terjedhetett volna ki a náci Németország ilyen mértékben és háborús céljait sem tudta volna ennyire megvalósítani. A Standard Oil a Rockefellerek és az IG Farben birtokában 1941-ben a legnagyobb amerikai koncern, a New Jersey székhelyű Standard Oil volt, élén a  Rockefeller család legnagyobb részvényesként. A második legnagyobb részvényes ezidőben a német IG Farben volt, a világ legnagyobb vegyi konglomerátuma. Ez a kapcsolat akkor jött létre, amikor az Egyesült Államok a 30-as években a nagy amerikai gazdasági válság alatt nagy mennyiségű tőkét fektetett a náci Németroszágba, mivel Németország üzleti téren jó és biztos háttérnek számított. Nyugati olajjal látták el a Német Légierőt Nemcsak Standard Oil, hanem olyan cégek mint Du Pont és General Motors is társult az IG Farben-nel – ennek a három trösztnek köszönhette Hitler, hogy a Luftwaffe (légierő) egyáltalán fel tudott szállni. A német repülőgépek üzemanyagába tetraetil ólomot (TEL) kevertek – melyet a Standard Oil, Du Pont és a General Motors szállított. Amikor a II. világháború kitört Európában, Anglia hevesen titakozott az ellen, hogy az amerikaiak olajjal és üzemanyaggal lássák el a náci Németországot – amire Németország és Standard Oil rögtön azzal reagált, hogy átirányította olajszállító flottáit Panamába. Standard Oil onnan küldte az olajat a Kanári Szigetek és Teneriffa központi helyeire, ahol pedig német olajszállító hajók vették át a rakományt, hogy továbszállítsák a német és az olasz csapatokhoz. Az üzleti kapcsolat 1941 tavaszáig tarott  Ez 1941 tavaszáig tartott, amíg az Egyesült Államok kormánya nyilvánosságra nem hozta azoknak az amerikai vállalatoknak a listáját, amik a nácikkal tartottak fenn üzleti kapcsolatokat, ami pedig egy kisebb botrány váltott ki. Ebben az időben a Standard Oil az amerikai olajtermelés több mint 80 százalékát fedte és szoros kapcsolatban állt a Chase National Bank of New York nevezetű bankkal – azzal a bankkal, melyet 1945. április 17-én az amerikai hatóságok bezártak, mivel a háború alatt náci pénzt mosott tisztára. Hitler olajának 85%-át az USA, Venezuela és Irán szállította  Miután az USA többé már nem látta el a náci Némtországot olajjal, Hitler nagyon nehéz helyzetbe került. Németroszág még a háború vége felé is kb. három millió tonna olajat használt el évente, aminek 85%-át amerikai, venezuelai és iráni szállításokból fedezte. Mint már az I. világháborúban, Németország már megint rá volt szorulva a román és ukrán földolajra – és a kitermelés már megint nem volt elég arra, hogy megvalósítsa növekedési és inváziós céljait. Amikor a japánok megtámadták a holland Indonéziát, az volt a céljuk, hogy hozzájussanak az ország gazdag olajforrásaihoz. Nem volt más választásuk, különben a japán háborús gépezet azonnal fel mondta volna a szolgálatot. A legtöbb háború erőforrásért folyik  A svájci történész, Dr. Daniele Ganser meg van győződve arról, hogy a földolaj iránti kereslet okozza a legtöbb háborút. „A háborús gépezet függ az olajtól, olaj nélkül nincs háború. Mindegy, hogy világszerte hova tekintünk, majden minden esetben megállapíthatjuk, hogy nagyon erős, olajra irányuló érdekek húzódnak meg a háttérben. Majdnem minden háború erőforrásért folyik. Minden ürügyet kitalálnak, legtöbbször a demokráciát és a szabadságot szedik elő, de valójában olajéhes uralkodókról van szó, akik pozíciójukat akarják védeni, mondja Dr. Daniele Ganser. 9/11 előtt az iraki olaj volt a cél Már 2001. szeptember 11-e előtt világos volt, hogy az Egyesült Államok figyelme Irak olajforrásaira irányul, amely akkor a világ második legnagyobb tartalékát képezte. A Nyugat letámadta az országot, megbuktatta Szaddam Husszeint és Irak gazdag olajforrásait felosztották néhány kiváltságos nyugati koncern között mint a BP, Shell és Exxon. 1990 végén a Nyugat földolaj-óriása, Unocal társult Szaud Arábia Delta nevezetű olajtrösztjével. Közösen aláírtak egy megállapodást Afganisztán későbbi Talibán rezsimjével, mely értelmében egy az országot átszelő olaj és gázvezetéket építenek. Szállítási utakat akartak maguknak biztosítani a Kaszpi tengertől Turkmenisztánon, Afganisztánon és Pakisztánon át a jelentős ázsiai piacokig. A transzafgán vezeték  A transzafgán vezeték megépítése 2016-ra tervezett határidővel kezdetben nagy ellenállást váltott ki az afgán lakosság körében és különösen azok az afgán hadurak ellenezték, akiket a kabuli talibán rezsim nem tudott kontrollálni. Afganisztán 2001-ben bekövetkezett lerohanása egyes megfigyelők szerint azért történt, hogy a tervezett csővezetéket katonai jelenléttel védjék. A olajipar és az amerikai dollár alapját a földolaj iránti kerslet és az olajszállítások képezik, mely az Egyesült Államok érdekeinek kielégítésére szolgál. Az 1970-es évek eleje óta általánossá vált, hogy az olajkereskedelemben csakis a dollár legyen használatos ezzel kizárva bármilyen más pénznemet. Pénzzavar „Ha egy pillantást vetünk az ún. Brent-olajra, amit az Északi-tenger olajmezeiből termelnek ki Norvégia és Nagybritannia között, akkor az árat dollárban láthatjuk. Manapság senki sem ütközik meg azon, hogy ezt az olajat nem norvég koronáért, sterling fontért vagy pedig euróért árusítják. Egy ország fizetőszközének és a nyersanyag iránti globális keresletnek ilyen módon való összefonódása enyhén szólva gyanús“, mondja Dr. Daniele Ganser. Gyakorlatilag az 1971-73 között kötött olajdollár-egyezmények automatikusan erősítik a dollárt, mindegy hol és mikor kereskednek olajjal: naponta 24 órán keresztül, a hét összes napján, világszerte. A dollár ára mesterséges, amely túszul ejtette az egész földkeregség egyik természetes és alapvető erőforrásával történő kereskedelmet. A nyilvánosság nem nagyon szerzett tudomást arról, hogy 2000 előtt Szaddam Husszein bejelentette, hogy át akarja állítani az iraki olajkereskedelmet eurora, ami pedig az európai piacokon pozitív visszhangot váltott ki. Irak 2003-ban bekövetkezett inváziója után, miután az iraki olajtermelést nyugati cégek vették át, az olajkereskedelem maradt dollárban. Gaddafi államosítani akarta Líbia olajmezeit  2009-ben Líbia diktátora Mohammar Gaddafi is bejelentette, hogy államosítani fogja Líbia olajmezeit és hogy új pénznemet fog majd bevezetni, melyet az ország több mint 144 tonna aranykészlete fedez. Attól kezdve már semmiféle áruért sem akarta elfogadni az amerikai dollárt mint fizetési eszközt. A terveket sikerült meghiúsítani 2011 márciusában, amikor bevonultak Líbiába és megölték Gaddafit. A líbiai Nemzeti Bank volt elnöke, Qasem Azoz kijelentése értelmében röviddel az invázió után eltűnt Líbia aranya. Líbia olajkereskedelme továbbra is dollárban folyik. Az tény, hogy minden egyes, az olajdollár-egyezmény felbontására irányuló próbálkozást hatalmas gazdasági és politikai nyomással és amerikai katonai beavatkozással hiúsították meg. Szaud Arábia és az Egyesült Államok közötti barátság és a szoros kereskedelmi kötelékek a szaudik és az Egyesült Államok olajipara között történelmi méreteket ölt és dokumentumokkal jól bizonyítható. Amikor a 2001. szeptember 11-iki merényletek szervezőit keresték, nemzetközi megfigyelők megütközve vették tudomásul, hogy a Bush adminisztráció Afganisztánra koncentrált és nem Szaud Arábiára – holott a 19 állítólagos gépeltérítő közül 15-en Szaud Arábiából származtak és a vezető szereppel gyanúsított Osama bin Laden szintén szaudi volt. A Bush család, a CIA és Szaud Arábia  A mély barátság, ami a Bush családot a szaudi királyi családhoz köti, széles körben ismert és immár az amerikai történelem részévé vált. Amikor a volt elnök George H.W. Bush 1976-77 a CIA igazgatója volt, többek között az volt az egyik legfontosabb feladata, hogy felépítse a szaudi titkosszolgálat rendszerét – az amerikai titkosszolgálat mintájára. Ebben akkor állapodtak meg, amikor megkötötték az olajat dollárét nevezetű szerződést – azidőben Amerika éppen abban fáradozott, hogy stratégiai fontosságú katonai támaszpontokat alakítson ki magának egész Szaud Arábiában, hogy ennek fejében katonai védelmet nyújtson a szaudi olajmezőknek. Ez a katonai szövetség hivatalosan erősítette az olajdollár-egyezményt, amely védte az amerikai dollárt és az USA és Szaud Arábia olajiparának szabályos felvirágzásához vezetett. George H.W. Bush 1953-ban megalapította a Zapata nevezetű földolajjal kereskedő vegyesvállalatot a CIA volt munkatársával, Thomas J. Divine-nal, aki véletlenül éppen akkor lépett ki a CIA-ból, hogy szabadúszóként dolgozzon tovább. 1993-ban nyilvánosságra hozott dokumentumok bizonyítják, hogy George H.W. Bush 1963-ig kettős szerepet töltött be: a Zapata igazgatója volt és a CIA munkatársa. 14 évvel kesőbb pedig a CIA igazgatója lett. 1979-ben George H.W. Bush megalapította az Arbusto Energy nevű földolajtrösztöt a texaszi Midlandban helyi üzletemberekkel, köztük James R. Bath-tal, aki Salem bin Ladent (Osama bin Laden féltestvérét) képviselte és azzal a szaudi Binladin csoportot. Arbusto Energy mozgalmas életet folytatott: többek között csalási és pénzmosási botrányokba keveredett a Bank of Credit and Commerce International-lal kapcsolatban, amibe a CIA is beépítette embereit. A BCCI-t a luxemburgi nemzetközi bíróság 1991-ben zárásra ítélte. 2002-ben kiderült, hogy a bank bezárása után is még sokáig folytatta tevékenységét. Ami a földolajat, a külpolitikát és a globális fejlődést illeti, az elmúlt évek fontos politikai döntéseiben nagy szerepet játszott nénány feltörekvő, hatalmas befolyással rendelkező család. Úgy irányítják világszerte az eseményeket, ahogy számukra az hasznos és saját gazdasági érdekeiknek megfelelő legyen. Olyan cégekkel állnak szoros kapcsolatban, mint pl. a Carlyle Group, melynek segítségével óriási magán vállalatokat alapítottak több milliárd dolláros értékben. A háború a politika és a gazdaság elválaszthatatlan és szükséges részévé vált. A Carlyle Group a világ legnagyobb tőkebefektető cége a magánszektorban. A Carlyle Group állandóan változó fizetési listáján az Egyesült Államok ill. a világ több országának volt elnökei és miniszterei találhatók.
Profile photo of Tommy Hansen

Tommy Hansen

http://www.free21.org
Hat Ihnen der Artikel gefallen?
FREE21 steht für nicht embeddeter, crowdfinanzierter Journalismus. Helfen Sie uns noch besser zu werden und unterstützen Sie uns! Jeder Euro fließt in die unabhängige journalistische Arbeit.
einmalig
Spenden
.
Jetzt fördern
Mitglied werden!
.
Magazin
.
Überweisung
GLS Bank
Kontoinhaber:
Verein zur Förderung unabhängiger journalistischer Berichterstattung e.V.
IBAN: x-2100
Name der Bank: GLS Gemeinschaftsbank eG
BIC: GENODEM1GLS
Kommentar schreiben
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!